Eljött a tavasz, megszületnek az első gidák, kikelt, sőt lassan ki is repül az első költés a madaraknál. Ahogy megérkezik a jó idő, és az emberek a természetet járva találkoznak az árván maradt fiókákkal és kis állatokkal, úgy érzik meg kell menteniük őket. Ilyenkor az állatkertek és természetvédelmi mentőközpontok megtelnek a mentett állatokkal.

De mi is a legjobb, amit az ember tehet, amikor ilyen kisállatokkal találkozik? Tavasszal a legtöbb megmentett állat az őzgidák, kis mezei nyulak és különböző fajú madárfiókák közül kerül ki. Ezek közül az állatok közül sokan csak látszólag árvák, igazából a szülők nem messze várnak és figyelnek, hogy visszatérhessenek a kicsinyükhöz.

�z

Az őzek április és június között hozzák világra egy vagy két gidájukat. A kis őzek még nem elég erősek, hogy nagy távokat tegyenek meg, vagy olyan gyorsan meneküljenek, mint a suták, így a nőstény állat a fűben rejtve hagyja gidáját, aki olyan rejtő színnel születik, amitől szinte egybe olvad az avarral. Míg a suta eszik, vagy éppen elcsalja a ragadozókat a gidától, addig kicsinye biztonságban megbújik a fűben, ahol képesek mozdulatlanok maradni, még akkor is, mikor az ember vagy bármilyen állat közvetlenül mellette áll.

A kis őzek abban különlegesek, hogy szagtalanul jönnek a világra, amitől nő a túlélési esélyük. Éppen ezért is alakult ki az anyaállatban az az ösztön, hogy ha idegen szagot érez a gidán, akkor nem neveli tovább. Az emberektől származó veszély pont ebben rejlik. Amikor valaki megtalál egy ilyen aranyos, és láthatóan magára hagyott állatot két dolog fogalmazódik meg benne: meg kell érintenie és meg kell mentenie. Egy egészséges, nem sérült gidánál mind a kettő tilos. Onnantól ugyanis, hogy megérintettük, mi magunk tesszük az állatot gyámoltalanná. Ha valóban jót szeretnénk a gidának, akkor nem érünk hozzá, és olyan távolságba megyünk tőle, hogy az anyaállat ne féljen visszamenni hozzá.

Abban az esetben viszont, ha az állat sérült vagy beteg, akkor valóban mentésre szorulhat, ilyenkor kerülhet az állatkertbe vagy egy természetvédelmi mentőközpontba. Ezeken a helyeken már sikeresen kiforrott az őzek tejjel és tejpótlókkal való nevelése, és szilárd élelemre való átszoktatása, így a mentett gidák nagy részét sikeresen fel tudják nevelni. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy egy úgy nevezett kézben nevelt, azaz mesterségesen felnevelt őz sosem térhet vissza a vadonba. Ezek az állatok képesek olyan szinten megszokni az ember jelenlétét, hogy később sem félnek tőle, sőt, felnőve a bakok agresszívvé válhatnak, így őket csak állatkertekben, vadasparkokban vagy állatparkokban lehet később elhelyezni.

Mezei nyúl

A mezei nyulak hazánk gyakori állatai a füves területeken. Jellegzetes vonásuk, hogy a tavasszal a kisnyulak nem üregekben vagy védett helyeken, hanem a nyílt felszínen születnek. Röviddel a születésük után már látnak és futni is tudnak. Akárcsak az őzek esetében, a mezei nyulak kicsinyei sem követik anyjukat mindenhová. A fűben meglapulva várják visszatértét, rejtő színük olyan tökéletes, hogy a fűben akkor is szem elől lehet téveszteni, ha előzőleg az ember látta hol van.

Az avarban talált mezei nyulat, ami nem menekül el, ha felé nyúlunk, de láthatóan sértetlen és egészséges, hagyjuk ott, ahol találtuk. Hamarosan az anyja érte fog jönni, vagy ő maga bújik biztonságosabb helyre. A még szilárd táplálékot nem fogyasztó kisnyulakat nagyon nehéz kézben nevelni, szükségük van az anyjukra a megfelelő tápláláshoz. Ráadásul a nyulak rendkívül érzékeny állatok, a szállítás okozta stressztől és idegességtől van, hogy nem is akarnak enni, hiába kerültek értő kezek közé.

Galamb

Gyakori mentett állat a fészekből kiesett galambfióka. Ez a madár attól különleges, hogy fiókáit tejjel táplálja. A begyben kiválasztott tej összetétele nagyon hasonló az emlős tej összetételéhez, és olyan anyagokat tartalmaz, ami nélkülözhetetlen a kicsik fejlődése számára. A kikelés utáni első napokban a fiókák nem is esznek mást, csak begytejet, és egészen addig a táplálékuk része, míg ki nem repülnek. Ez az oka annak, hogy mesterséges felnevelése a galamboknak nagyon nehéz. A tudomány még nem talált megfelelő anyagot a begytej pótlására, így a fiókák akkor élhetik túl mesterséges neveléssel, ha már táplálékaik nagyobb arányát szilárd magvak teszik ki. Amennyiben mégis fészekből kiesett galambot találunk, ha tudjuk, tegyük vissza a fészekbe, ha pedig erre nincs lehetőség, feltehetjük egy magasabb helyre, ahol nagyobb biztonságban van. A fejlettebb fiókákat a szülők a fészken kívül is etethetik.

Madarak

A földön, bokrokon vagy néha az ablakpárkányon gubbasztó tollas fiókák szintén gyakran kerülnek be a természetvédelmi mentőközpontokba. A kis tollas jószágokról, mivel repülni még igen esetlenül tudnak, általában alig a föld felett és pár méterre, gyakran hiszik azt, hogy elárvultak vagy kiestek a fészekből. De szerencsére ez nem így van. Ahogy egyre közeledik a kirepülés pillanata, a fiókák próbálgatni kezdik a szárnyaikat, és önként hagyják el a fészket. Ilyenkor a szülők és a fiókák különleges hívó hanggal jeleznek egymásnak, így a fészken kívül is tovább tudják etetni őket.

Sok esetben a szülők ezzel a hívó hanggal maguk csalják ki a fészekből a fiókákat, hogy azok próbálgassák a repülés tudományát. Amennyiben macska van a kertben, és féltjük a kis tollas jószágokat, akkor feltehetjük őket a bokrokra vagy magasabb helyekre, de egyébként mindig a természetes környezetben a szülők általi felnevelés a legjobb számukra. Az énekes madarak ráadásul, a nyulakhoz hasonlóan nagyon érzékenyek a fogás és szállítás okozta stresszre, és egyes esetekben az is előfordul, hogy „fogságban� nem hajlandóak enni. Ilyenek például a sarlós fecskék is.

Bagoly

�ltalában az erdei fülesbaglyok fiókáit találják meg az erdőjárók, de más bagolyfajoknál is jellemző, hogy még jóval a kirepülés előtt a fiókák elhagyják a fészket, és alacsony bokrokon, ágakon telepszenek meg. Ezek a fiókák nem elhagyatottak. Éjszaka egyedi hívóhanggal jeleznek a szülőknek, akik egyenként etetik meg őket. Ha a földön találjuk őket, az a legjobb, ha feltesszük egy bokorra vagy faágra, aztán békén hagyjuk őket.

Keleti sün

Főként ősszel jellemző, hogy megnő a természetvédelmi mentőközpontokba bevitt sünök száma. A keleti sün évente kétszer fial, és a második, nyár végén született sünök kerülnek megmentésre, mert az emberek féltik őket a hidegtől. A keleti sün esetében létezik egy súlyhatár, amin felül az állat képes átvészelni a telet. Ez a 700 grammos súly. Ha egy sün ősz végén nem éri el ez a határt, akkor be lehet vinni a mentőközpontba, ha ennél nehezebb, akkor nyugodtan magára lehet hagyni, túl fogja élni a telet.